- Egy tavaszi éjszakán épp hazafelé tartottam a kártyapartiból, amikor egy csodálatos nővel találkoztam – mondta Dagi. És hozzátette: Hogy én se maradjak ki a sztorizásból.

- Halljuk, halljuk – mondta Kókusz, és az Öregre kacsintott.

 - A nő a szomszéd utcában lakott, köszönőviszonyban voltunk. Gondolni sem mertem volna, hogy annál több is lehet köztünk. De aznap mintha varázslat szállta volna meg. Alig váltottunk néhány szót, amikor mélyen a szemembe nézett, és felhívott a lakásába, ahol életem legjobb szeretkezésében volt részem.

 - Álmodik a nyomor – hitetlenkedett Kókusz.

- Lehet, hogy túlzok, és nem a legjobb szeretkezésem volt, csak a pillanat hevében tűnt annak. És nem hívott fel a lakásába, én voltam az, aki a kapuig követtem.

- Dagikám, akárhogy erőltetem, nem tudlak elképzelni, ahogy valakit követsz az utcán – mondta az Öreg.

- Nem a szó szoros értelmében szeretkeztünk, hanem ültünk egymás mellett, és simogattuk egymást… azaz én simogattam. Ha jól meggondolom, csak ültünk egymás mellett- merengett Dagi. - És, hogy őszinte legyek, véletlenül értem hozzá.

 - Így már mindjárt más – bólintott Kókusz.

- Tulajdonképpen nem is hozzá, hanem a kanapé támlájához értem. Maga a kanapé egy emeleti szobában volt a falhoz tolva, én pedig az utcán álltam, és a ház falának dőltem.

- Hülye – morogta az Öreg, és vizet öntött a forró kövekre.