Ötcsillagos pizsamaparti

- Mi lenne, ha este pizsamapartit tartanánk? Nehogy már arra ébredjünk hetven éves korunkban, hogy mennyi mindent nem csináltunk meg.

Az ötlet Pistáé volt, a helyszín egy ötcsillagos szálloda, ahol minden megtörténhet. Pistáék nyílt házasságban éltek, amit nem tartottak titokban. Amikor Pista ötvenedik születésnapját tervezték, a felesége, Erzsi egy prostit akart bérelni, de Pista inkább négyesben akart ünnepelni

- Kipróbált kapcsolatunk nem mehet tönkre - tercelt Laci. – Egyszer élünk, nem?

- Részemről oké - mondta Márta. - Csak azért, hogy teljesüljön a vágyad – fordult Lacihoz, és megnyomta a ”csak” szót.

Laci álmában sem remélte, hogy a felesége belemegy a párcserébe. Valahányszor szóba került, Márta határozottan elutasított minden kezdeményezést. 

- Bravó, bravó – mondta sugárzó arccal Erzsi. – Akkor egy óra múlva kopogok az ajtón.

Vacsora után a szobáikba vonultak. – Gyere be egy kicsit - szólt ki Márta a fürdőszobából. - A lábammal már végeztem – mondta, és nyújtotta a borotvát.

- Csinálj így – mutatta Laci, és a nyelvével kifeszítette az arcbőrét. – Hűlye - mondta Márta, és a fejére csapott a törülközővel.

Márta a falitükörben igazgatta a haját. Áttetsző hálóinge alatt bugyit és melltartót viselt. Kopogtattak az ajtón. - Parancsolj, fáradj be - mondta Laci.

Erzsi virágmintás köntöst viselt, a haját kontyba kötötte. Futó puszit váltott Mártával. - Aztán maradj jó sokáig - szólt utána.

Laci gyomra összerándult.  Más játszani az ötlettel, de ez komoly dolog. Remegő kézzel töltött a poharakba.  

- Mire koccintsunk? – kérdezte rekedt hangon,

- Hát ránk – nézett mélyen a szemébe Erzsi, és teljes hosszában Lacihoz simult.

- Ne kapcsoljam be a tévét? – kérdezte zavarában Laci. A távirányítóval skálázott a felnőtt csatornák között. Az egyiken épp a hatvankilences pozíciót gyakorolták.

69_2b_1.jpg

- Ezzel Pista nagyon fel tud izgatni – szólalt meg Erzsi. Laci behunyta a szemét, ha nem akarta, hogy a képernyőn Pista szorgoskodjon Márta combjai között.

Erzsi kioldotta a köntös övét, és végigdőlt az ágyon.

A frissen mosott, osztriga ízű punci feledtette Lacival a szomszéd szobában történteket. Amikor a reszketés utolsó hullámai elültek, Erzsi hasra fordult.

popsi_1.jpg

- Dugd a popsimba - suttogta.

Laci ahányszor próbálkozott, Márta nem állt kötélnek. Most eljött az alkalom!

popsi_2.jpg

Amikor reggel Laci felébredt, Márta már becsomagolt.

Hazáig egy szót sem szóltak egymáshoz.