- Hadd mutassak nektek egy régi fényképet - mondta Kókusz.

A szauna után a előtérben berendezett pihenőben üldögéltek.

- Hű de csinosak – mondta Dagi.

- Lássam én is, mit néztek – tápászkodott fel az Öreg. – Tényleg, állapította meg. – Főleg a baloldali. Olyan negyven-negyvenöt évesnek saccolom.

- Jól saccoltál, negyvenkettő volt a fénykép készültekor – mondta Kókusz. – Ő Marika, akinek a házasságom előtt udvaroltam.

- És az a morcos középen? – kérdezte az Öreg.

- Ő Emese, az első feleségem. Amikor a fénykép készült már el voltunk válva, de a gyerekek miatt egy fedél alatt laktunk.

- Engem a jobbszélső csinibaba érdekel – merengett el a kép fölött Dagi.

- Ő Gizi, a szomszédban lakó medika – mondta Kókusz. A kép érdekessége az, hogy egyikük sem sejti azt, hogy nyíltan vagy titokban mindhármukkal szeretkeztem. Emese számára nem volt titok, hogy egykor Marika a szeretőm volt, de arról egyikük sem tudott, hogy pár órával azelőtt Gizivel gyűrtem a kölcsön kégliben a lepedőt.

- Mesélj, hallgatunk - mondta az Öreg, és végigdőlt a heverőn.

Emese féltékenysége nem ismert határt. Pedig ő kezdeményezte a válást, mégis nekem kellett titokban nőzni. A sors úgy intézte, hogy a város másik felében levő kégli épp aznap volt szabad, amikor Emese meghívta a lányokat vacsorára.

Kókusz elgondolkozva nézte a képet.

- Előttem van, ahogy Gizi a nyakamba csimpaszkodik, és magára húz. Minden egyes porcikánkkal szeretkeztünk, a kisujjunk hegyétől, a fejünk búbjáig. A sorozások alatt a lába az égbe meredt, a csókolózós pihenők alatt a derekamra fonódott.

- Az ilyesmiért érdemes megszületni – mondta Dagi, és az ölébe húzta a törölközőjét.

- Ha nem lennél ki kellene találni – mondogatta Gizi.

- Szóval - tért vissza a témához Kókusz - amikor hazaértem, Marika már ott volt.

- Nem láttad véletlenül Gizit?” – kérdezte Emese.

- Még véletlenül sem - válaszoltam.

Nem telt el tíz perc, és csengettek a kapun. Gizi volt, és egy számomra ismeretlen fiatalember.

„Ő András” – mutatta be Gizi. „Gyerekkori barátom.”

Meg kell adni, hogy Emese nagyon jól főzött.  A vadas után házi ribizliborral koccintottunk. A kellemes hangulatot Emese törte meg.

- Kovácsnak szeretője van!

Amikor haragudott, mindig a családnevemen szólított. A hatásszünet alatt hallani lehetett a csillár alatt köröző legyeket.

- És én annak a nőnek kikaparom a szemét! – mondta Emese, és körbe járatta a tekintetét.

Nem mertem Gizire nézni. - Csak ne kapjon a szeméhez – gondoltam. Idiótán vigyorogtam Andrásra.

- De, izé, el vagytok válva – sietett a segítségemre András. - Nem azt mondtad Gizi?

- Akkor is kikaparom! - villámlott Emese tekintete. – Lányok, gyertek ki a konyhába, nektek elmondom, hogy ki az.

A gondolatok lázasan keringtek az agyamban. De ha Emese Gizire gyanakszik, akkor miért hívta ki őt is?  Aztán eszembe jutott, hogy pár nappal azelőtt Marikába ütköztem az utcán.

- Szia, hogy vagy? Persze, hogy jól, de csak a vak nem látja, hogy nagyon megviselt a válás. – Anyás mozdulattal elrendezte a pulóver alá gyűrt galléromat. - Kellene neked egy kis nő, aki visszahozza az önbizalmad. – Kacéran nézett rám a napszemüvege mögül.

Erőt  vettem magamon, hogy elhessegessem a több menetes, vad szeretkezések emlékképét…

Megráztam a fejem.

- Köszönöm, igazán kedves tőled. És ne aggódj, mert már van.

- Te tudod - mondta enyhe szemrehányással a hangjában.

Utána persze első dolga volt elmondani Emesének.

A konyha felől hangos nevetés hallatszott. Hamarosan megjelentek a lányok. Gizi lépett be elsőnek. „Nem tudja” - olvastam ki a tekintetéből.

- Huh – mondta Dagi. – Na, és kire gyanakodott az exed?

Kókusz megrázta a fejét.

- Nem volt kedvem feszegetni a témát. Örültem, hogy megúsztam.